Mi a béke – vers

Balogh Krisztina

Mi a béke

-majdnem szabad vers a szabadság margójára-

Valakinek ez egy falat kenyér?

Virágzó rét a mosoly kebelén?

Vízcsobogása a hegyoldalban?

Állatnyomok lenn a parton sorban?

Csapodár széljáték, elragadó

és mindenkinek csak feleselő?

A garázda meleg megülése

és aszfalton tespedése?

Hullámzó gyerekzsivaj,

ki nyárba’ maradni akar?

Autóknak zúgó folyama

munkábamenet hajnalonta?

Lámpák fényes izzása volna

ajándékunk békés órákra?

Mag bújik, alszik a tenyerünkben,

ahogy a hit lakik a szívünkben.

A magocska elhintve kibújik,

és akkor, ha jó földbe érkezik.

Hát, mért szorongatod tenyeredben?

Elalszik, búsul a tehetetlen.

Csak kapáld és trágyázd meg kertedet,

Ott érje melengető kikelet!

Hol a szív zsendül reményeinkben,

vágyunk tetté lesz társaink mellett.

Emberek várnak, sokat megbánva,

rettegve, megalázva, kifosztva,

egy csöppnyi hitükből reménykedve,

szeretetünktől melegedve.

Magadba fordulva őrzöd fényét?

Tégy érte, hogy megismerd a békét!