Festek rendelésre, festek természet után, és festek valóságból merítve, és fantáziába ágyazva. Mindegyik festmény formát nagyon szeretem, és mindegyik más részét kívánja az alkotókészségemnek és a kreativitásomnak.

Hogyan születnek a festmények
Legjobban tájakat, arcokat, történelmi emlékeket, például várakat, romokat, kastélyokat, hajókat szeretek leképezni, és ezeket felhasználom a festményeimbe.
Néha valakinek egy-egy mozdulata ihlet meg, máskor a fények és a színek a természetben csatangolva. Imádom a napkeltéket, a napnyugtákat és a nagy vizeket. Nem véletlen, hogy annyiszor adom vissza a festés művészet eszközeivel, ahányszor csak tudom.
Sokat rajzolok és fotózok, amerre csak járok, bár korántsem annyit, amennyit szeretnék. Gyermek és ifjú koromban rengeteget rajzoltam, mindig akadt egy toll vagy ceruza a kezem ügyében. Figyelnem is kellett, ne rajzoljak például hivatalos iratokra. J Portrékat rajzoltam, virágokat, házikókat kerekítettem vonaton, buszon, sokszor ismerkedve a hosszú utazások során. Úgy mondtam, hogy: „Gyűjtöm az embereket.”. Mivelhogy azután ezeket a gyakran villámrajzokat először az írásban használtam fel, karakteralkotáshoz, kitalált személyek hihetővé varázslásához. És az élet szülte történeteket használtam fel novella és más írói, újságírói munkák (esszék, glosszák, köznapi történetek) sztorijaiba. Másodsorban tovább ihlettek ezek a rajzok, skiccek. Újra rajzoltam, és felhasználtam az engem fiatalon nagyon érdeklő, amatőr, mozi és színházi plakát terveimhez.
Nos, ez a gyűjtögetés megmaradt jó szokásomnak.
Fiatalon a festészet nem volt képes kielégíteni az elképzeléseimet. Ennek prózai oka volt, hogy az iskolában nem megfelelő eszközökhöz jutottunk hozzá. Úgyhogy továbbra is szívesebben rajzoltam. De később is nagyon foglalkoztatott, hogyan festenek a művészek, ezért saját magam jártam utána. Először a pasztellt szerettem meg. Azóta is imádok belemászni a képbe, még akkor is, ha nyakig belepnek a festék szemcsék. Ilyenkor csak legyintek, hogy nem számít.
Sok eszközt használtam fel, és amelyek a legjobban beváltak, azokat megtartottam. Sok évnyi gyakorlással végre méltó módon örökíthetem meg a témáimat. A mai napig autodidakta módon, és magyar és külföldi festészeti tanfolyamokon tanulom és gyakorlom a festészetet. Így ma már elmondhatom, hogy kezdek rátalálni a saját festészeti stílusomra, hangomra.
Festek természet után és szeretek absztrahálni, vagyis elvonatkoztatni a valóságtól. Így teszem egyedibbé bizonyos festményeimet vásznon és papíron.
Főleg pasztellt, akrilt és akvarellt használok, melyekhez alkalmazok különféle hozzáillő anyagokat. Mondjuk akrilhoz például lassítót, hogy tovább tudjam összedolgozni a színeket. Vagy mondjuk például alkoholt, strukturált és lazúros felületekhez, hogy különleges effekteket dolgozhassak ki a képeimen.
Szeretem az akril festményből térben kiemelkedő, úgynevezett 3D-s technikákat, izgalmas volta és dekorációs értéke miatt. Ehhez jó minőségű, könnyen használható strukturáló paszták beszerzése mellett magam is készítek kiválóan alkalmas eszközöket. Nagy vágyam, hogy különösen kemény struktúr paszta segítségével, visszamosással vigyek fel egyedi képeket nagy vásznakra.
A porpasztell első rétegeit szívesen mosom el lágyan, vagy eleve ecsettel, nedvesen viszem fel. Alkohollal vagy akár akrillal is kombinálom a száraz, pasztell pigmenteket.
Olajpasztellt különféle papírokon is használok, némelyikkel impresszionizmusra jellemző képeket rajzolok, festek, és szinte minden esetben a hozzá illő olajjal összemosom. Azért szeretem, ami miatt egy festékgyáros barátja kifejlesztette Picasso számára. Mert a rengeteg ötletét sokkal gyorsabban akarta feldolgozni, tartós és kiemelkedő színekben, mint amilyen az olajfesték. Amivel viszont jóval lassabban haladhatott az egyes rétegek rendkívül hosszú száradási ideje miatt, mint az olajpasztell krétákkal.
Napjainkban az akvarellel festek legtöbbet, tőlem szokatlan, A3-as méretben. És gyakorlom a divatos, illusztráció jellegű festést vele. A kép a képben stílusú, elgondolkodtató „Emberek az állatok világában” című festmény sorozatomat erre találtam ki.
Másrészt maximálisan kihasználom az akvarell vizes jellegét. Erről a technikáról manapság szintén sokat hallani. Méltán felkapott az utóbbi években, köszönhetően számos nyugati vízfestő művésznek. Élvezem, hogy könnyedén és gyönyörűen keverednek a színek, visszatörölhetem, visszamoshatom, folyathatom. Itt a vízfestékek folyatásával elérhetem azt a hatást, hogy a természetben érezhetjük magunkat. Szinte beszívhatjuk a friss levegőt, tapinthatjuk a növényzetet, gyönyörködhetünk a csillogó vízfelületekben, és láthatjuk a felettünk vonuló változatos felhőzetet. Mindezt a hatást képzeljük el absztrakt tájkép festményben!
Mixed Media festményeket főleg nagy, feszített vásznakra álmodok. Általában 50*70 cm-es méretben, vagy annál nagyobb festményben gondolkodok. Színeiben és anyaghasználatában változatosan izgalmasak ezek a képek. Az anyagok terhelhetősége, festhetősége és száradási ideje rendkívül változatos. Ezért van az, hogy némelyik vegyes technikájú képem nagyon lassan készül el, várakozni kell rá néha heteket vagy hónapokat is. Cserébe igyekszem minőségi dolgokkal színesíteni, és méltó témákat megfogalmazni. Dolgozom például egyszerűbb mixed media papírokkal, de emellett minőségi olasz tapéták is repertoáromon vannak.

Hasonlóan felhasználok régi, és újra divatos dekorációs tárgyakat. Szüleim házában különleges hangulatot teremtettek a szobrok, kisplasztikák, csecsebecsének való nippek, és egy kedves barátjuk figurális, paraszti életet megörökítő fafaragásai. Ezek kiállítására szolgáló felületeket pedig édesanyám gyönyörű, kézzel készített textíliái védték és díszítették. Például hímzett és horgolt terítői védték és díszítették, a helyiségek falain festmények, vagy pedig saját, odaillő gobelinjei sorakoztak. Szeretném átadni, és tovább örökíteni az utókornak ezeket a szép kézimunkákat, modern és tartós formában. Ezért mintájuk nyomatait, sőt, néha magukat a horgolásokat is beledolgozom festményeimbe.
A természet sokféle színével festek, és megtalálhatóak pasztell és metál színek is a színpalettámon. Ez utóbbiból leginkább az arany árnyalataival festek, dekorálok, vagy ragyogtatom fel a festmény kiemelt részleteit.
Minden festményt lakkal kezelek, hogy tartós legyen és kiemelje a színeket.
Kedvelem az erős, kifejező színvilágot, amely önmagában is képes hangulatba hozni a rápillantó személyt. Fontos szempont lehet, hogy megrendelésnél együtt megnézzük és megbeszéljük ezt is. Hogy a vásárlót, vagy akit a festménnyel szeretne megajándékozni, valójában milyen színek fognak meg. Pontosan mi az, amire valakinek szüksége van.
Hogyan lehet választani a festmények közül
Most már tudod, hogy min kell gondolkodnod:
Hogy ezek alapján milyen legyen az a festmény, amit megvásárolsz tőlem?
* Egyszerűen csak elevenítsen fel egy szép emléket?
* Simán csak gyönyörködnél benne, vagy szeretnéd, ha feldobná a szeretteid hangulatát, ahogy akár minden nap megállhatnának előtte?
* Legyen nyugtató, inspiráló vagy a kreativitásodat nyitogató?
* Indítsa be a fantáziádat?
* Hogy olyan élményt adjon, amivel kibillent a hétköznapokban a monotonitás okozta szürkeségből?
* Lehessen büszkélkedni vele az irodádban vagy az otthonodban, egy közös térben, hogy milyen remek az ízlésed?
* Elindítsa a beszélgetéseket?
A színek hatalmáról is írok majd, és be fogom ide linkelni, ez alá a cikk alá, hogy egyszerűbben elérhesd, és ha szükséges, segítsen a festményválasztásban.
Mert a festmény értékes, kiválóságot és szépséget közvetít.