Az igazi Ünnep – Újjászületésről, együtt dobbanó szívről, a múlt elengedéséről és az adakozásról

  Ahogy dr Joe Dispenza is mondja, az alkotás, a kreativitás egy nagyon magasan frekventált dolog. Ehhez szükségünk van minél jobban, minél pozitívabb érzelmekkel, de legalábbis nagyon nyitottan működni, miközben tudván tudjuk, hogy hiperérzékenyek vagyunk, hiszen talán ez az egyik fő oka a legtöbb kiemelkedő alkotásnak. Az ezer meg egy hiperérzékenyre állított antennánk, amit gyakran …

De miért fáj? – A lelki, szellemi és gondolati átalakulásról –

  Tegnap megtalált egy kérdés a Facebook-on, egy testedzésbe kezdett kedves ismerősömtől: „Te hogy állsz az életmódváltással?   Mi jut eszedbe erről a szóról? Beszéljük meg…”   Persze, nem állhattam meg és válaszoltam, de gondoltam, hogy írok nektek is erről, hiszen pont benne vagyok magam is. Bár nagyrészt más jellegű életmódváltásban vagyok, de azért egészében bizony érinti a …

Hangolódás

 Hangolódás. Ma hangolódom. Lassan két havi belső pörgésen, és három heti testi blokkon túl, de hangolódom. Talán a tavaszra, talán a Farsangra vagyis én inkább már a Húsvét keresztény ünnepeire. De még rátok is, és a javulásra, az egészségre. Mert így kerek veletek az életem.    Szívem szerint töltenék most egy pohár jó bort, lehet, …