írások novellák

Angyali árnyék

Facebook csoportomban, a KAM VIP Könyves Csoport – A rendhagyó író-olvasó találkozó címűben szeretünk játszani. Nemrég a következő két részből álló játékot dobtam fel. 1. Az első feladat az volt, hogy mindenki nyissa ki a könyvet, amit éppen olvas, azon az oldalon, ahol tart, és keressen meg egy bizonyos sorban kezdődő mondatot, és írja le …

blog

Könyvet írnék, de valami visszatart – Az írói válságról, de tényleg válság ez?

2020. május elején jelent meg ez a cikkem az előző írói blogomban, a Sárkány az űrben címűben. De úgy érzem, hogy ma is aktuális gondolatokat fogalmaztam meg benne számotokra, ezért egyben átemeltem ide is, a KrisztArtMedia hivatalos oldalára, az új blogomba, hogy neked is adhassak vele. Előre jelzem, hogy természetesen fogtok még itt találkozni hasonló, …

blog

Te jó ég, ezt meg kell írnom!

  Te is ijedt vagy? Borzasztóan izgatott? Meg kell vallanom, én bizony ilyennek látom magam a lelki szemeimmel, amikor reggel felébredek arra, hogy van bennem egy sztori. Mit reggel! Kora hajnalban kivet az ágy. Mit sztori! Egy egész novella, sőt egy regény ébred ilyenkor bennem!  Ugye te is voltál már így? És ugye, voltál már …

írások novellák

Horror herót (2.) Finálé

Christin B. Kam(Balogh Krisztina): Horror herót – Finálé   A sötét üvegtáblás kupola alatt Szürke Harmon elnökölt, méltóságteljesen kihúzva magát a pulpitus alsó lépcsőjén. Ezüstös talárján csillogott a gyertyafény. Az éjfekete köpenyes Toridan báró körmölte a jegyzőkönyvet. Szó szerint, mivel feltűnő fekete körmeivel vezényelte a jól láthatóan a fejük felett nyitva lebegő könyv cirkalmas betűit. Világtalan …

írások novellák

Horror herót (1.) – Nyitány

Christin B. Kam (Balogh Krisztina): Horror herót – Nyitány   Richie az ablaknál állt, háttal az irodájának. Gyűlölte az irodákat, a terepmunkát szerette. Tüntetőleg nem fordult az íróasztala felé egész éjjel, és nem a kupit kerülte a tekintetével. Jól tudta, hogy azt tíz perc rendbe tenni, csak nekiállni baromi nehéz. Egyszerűen utált itt lenni, határidőkre jelentéseket …

blog

Az első és legfontosabb: a miért. Miért lettél író?

  A KAM VIP Könyves Csoportban az első KrisztArtMedia, vagyis KAM Napok alkalmából olvasóink kérdeztek tőlünk, íróktól. Kaptunk egy kérdést egy kedves ismerősömtől, miszerint az első és legfontosabb: a Miért.   Miért lett író? Miből gondolta, hogy sikeres lesz? Hány könyvet tervezett, esetleg történetben összekapcsolódóakat?   Hogy mit válaszoltam? Olvassátok el!   Sokáig valahogy másként …

írások versek

Újévi ölelés – szonett 2020 bizarr margójára –

 Balogh Krisztina: Újévi ölelés  -szonett 2020 bizarr margójára- Mélyül a csend. Egy édes ölelésre sóvárog a szívem, s ti tiszta csillagok beleszakadok szerelmes igézetébe, oly távoli, dermedt fénypontok vagytok. A kihülő, messzi napok fénye még semmissé téve küzd a sötétséggel. A láthatáron a derengésbe ég, nem kínálva a hajnalt elég vérrel. Deret fest, végigsimít a …

blog

Az igazi Ünnep – Újjászületésről, együtt dobbanó szívről, a múlt elengedéséről és az adakozásról

  Ahogy dr Joe Dispenza is mondja, az alkotás, a kreativitás egy nagyon magasan frekventált dolog. Ehhez szükségünk van minél jobban, minél pozitívabb érzelmekkel, de legalábbis nagyon nyitottan működni, miközben tudván tudjuk, hogy hiperérzékenyek vagyunk, hiszen talán ez az egyik fő oka a legtöbb kiemelkedő alkotásnak. Az ezer meg egy hiperérzékenyre állított antennánk, amit gyakran …

blog

De miért fáj? – A lelki, szellemi és gondolati átalakulásról –

  Tegnap megtalált egy kérdés a Facebook-on, egy testedzésbe kezdett kedves ismerősömtől: „Te hogy állsz az életmódváltással?   Mi jut eszedbe erről a szóról? Beszéljük meg…”   Persze, nem állhattam meg és válaszoltam, de gondoltam, hogy írok nektek is erről, hiszen pont benne vagyok magam is. Bár nagyrészt más jellegű életmódváltásban vagyok, de azért egészében bizony érinti a …

blog

Hangolódás

 Hangolódás. Ma hangolódom. Lassan két havi belső pörgésen, és három heti testi blokkon túl, de hangolódom. Talán a tavaszra, talán a Farsangra vagyis én inkább már a Húsvét keresztény ünnepeire. De még rátok is, és a javulásra, az egészségre. Mert így kerek veletek az életem.    Szívem szerint töltenék most egy pohár jó bort, lehet, …